Interjú dr. Sűdy Zoltánnal

Dr. Sűdy Zoltán volt tokiói nagykövettel, a Sűdy és Társa Kft. tanácsadó cég alapítójával beszélgettünk.

• Hogyan került először kapcsolatba Kelet-Ázsiával, azon belül is Japánnal, a japán kultúrával?

A szocialista tervgazdálkodás időszakában azért, hogy a világbékéért tehessek valamit, diplomata szerettem volna lenni. A szüleim is elfogadták a döntésem és támogattak, így megpályáztam egy egyetemi ösztöndíjat a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemére. Noha nem voltak káder felmenőim, nagy örömömre megkaptam az ösztöndíjat. Behívtak a Külügyminisztériumba és közölték velem, hogy mongol szakos leszek.
Amint kiértem Moszkvába, az egyetemen egy feketekeretes fénykép fogadott: kiderült, hogy a mongol tanszéken egy professzor meghalt és emiatt abban az évben nem indítanak kezdő csoportot a mongol szakon. Felvettem a kapcsolatot a nagykövetséggel, az a Külügyminisztériummal és megjött a döntés: akkor legyek japán szakos. Nem telt el sok idő, és végzetesen beleszerettem Japánba és a japán nyelvbe. Több, mint negyven éve foglalkozom Japánnal és továbbra is ezt szeretném tenni.

• Mi tetszett meg benne először?
  

Akkoriban a japán gazdaság csodája – ahogy az egész világot, úgy – engem is lenyűgözött. A hihetetlenül előrehaladott technológia és a több, mint ezer éves történelemből fakadó hagyományok, szokások együttélése ragadott meg.
Tanulmányaim alatt a japán nyelvet is megszerettem – az orosz professzorok a korábbi magyar diákokra utalva mondogatták is, hogy milyen jól megy a magyaroknak a japántanulás. Az egyik professzorom ismertetett meg Enkú művészetével, aki fejszével készített Buddha-szobrokat. A végtelenül egyszerű, szinte már csúnya művekben megjelenő szépség, a vabi-szabi eszméje lenyűgözött.

• Hogyan lett nagykövet?
  

Az ösztöndíj után pár évig Japánban dolgoztam. A külügyi pályán általában három éves otthoni gyakorlat után lehet kijutni külföldre attaséként, ám az esetemben máshogy alakult. A felettesemet kinevezték Tokióba nagykövetnek, és mivel pont akkor járt le Tokióban az egyetlen japánul tudó diplomata mandátuma, engem vitt ki magával egy év gyakorlat után. Így lettem segéd-attasé Japánban.

• Milyen volt az első benyomása?
  

A legelső benyomásom a csalódottság volt. Akkoriban a Haneda reptérre érkeztek a gépek, és az amúgy is esős, párás, szürke időben a füstös és helyenként mállott falú gyárak között vitt az utunk a belváros felé. Ez a benyomás természetesen rögtön módosult, mihelyt kicsit elrendezkedtünk és elkezdtük felfedezni a várost.

• Hol van Tokióban a kedvenc környéke?

Kacusika kerületben Sibamata. Ennek a környéknek máig megmaradt a tipikus sitamacsi jellege, az utcákon kis üzemek, kis boltok találhatóak és mindenki ismer mindenkit. Ezen a helyen forgatták a Tora szan filmsorozatot is, mely egész estés filmekből állt. Tora szan a negyvenes és azon felüli korosztály számára nagyon sokat jelent a japánok között.

• Hogyan lett nagykövet Japánban és mikor töltötte be ezt a tisztet?

1990 nyarán Magyarországon az Ázsiai Főosztály élére kerültem, tulajdonképpen mi határozhattuk meg Magyarország új Ázsia-politikáját. 1992-ben Thaiföldre neveztek ki nagykövetnek, majd 1995-ben onnan vezényeltek át Japánba. 1999-ig töltöttem be a tisztséget.

• Miért adta fel diplomata karrierjét, és honnan jött a cég alapításának ötlete?

A váltásnak három oka van. Először is, az én karrierálmom a Japánban való nagyköveti poszt betöltése volt. Miután ez teljesült, nem vágytam arra, hogy Amerikában vagy bárhol máshol szolgálatot vállaljak. Másodszor, mindenképpen Japánnal akartam foglalkozni. Harmadszor, nagykövetként többször közvetítettem magyar és japán felek között, de természetesen megvoltak a korlátaim, hogy mennyire folyhatok bele diplomataként. Sokszor vérzett a szívem, amikor azt láttam, hogy valami miatt nem valósul meg az az együttműködés, amit segítettem elindítani. Rájöttem arra is, hogy Magyarország és Japán kapcsolatában nagyobb szerepet kellene adni a gazdaságnak, hiszen rengeteg lehetőség van. Hogy kellően fel legyek vértezve szakmai szempontból, .a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szakközgazdászi végzettséget, majd doktori fokozatot szereztem. 1999-ben alapítottam meg a céget.

• Miben egyedi az Önök cége?

Két ennyire eltérő ország esetében a másik országgal kapcsolatos információhiány gyakran szül bizalomhiányt. Tanácsadóink amellett, hogy mind beszélnek japánul, széleskörű gazdasági, kulturális, társadalmi és üzleti kommunikációs ismeretekkel rendelkeznek, többen dolgoztak már Kelet-Ázsiában, illetve van egy japán kollégánk is, így nemcsak az üzletfelek összehozásában segédkezünk, hanem támogatást nyújtunk a hosszú távú kapcsolat fenntartásában is. Jó kapcsolatot építettünk ki mind japán, mind kelet-európai szakértőkkel, tanácsadókkal és tanácsadó cégekkel. Amennyire mi tudjuk, mi vagyunk Európában a legnagyobb, kizárólag Japánnal foglalkozó tanácsadó cég.

• Üzletileg miért érdeklődnek a japánok Magyarország iránt?

Egyrészt a költséghatékonyság miatt, emellett a viszonylag fejlett infrastruktúra, a minőségi munkaerő is mellettünk szól, illetve az, hogy a kihelyezett japán munkatársak szeretnek itt élni, otthon érzik magukat.

• Mi a munkájuk során a legnehezebb feladat?

Talán az nehezíti meg legjobban a munkánkat, hogy a nagyobb japán cégek kockázatvállalása rendkívül kicsi. Mi szeretünk olyan üzleteket összehozni, ahol mindkét fél jól jár, ám előfordul, hogy hiába részletezzük a japán félnek az üzlet egyértelmű előnyeit, zárt falakba ütközünk.

• Mi az, amit a japán partnerek az üzlet után, szabadidőben a legjobban élveznek Magyarországon? Mi tetszik nekik? Fordítva mi a helyzet?

Mindig az embert, a személyiséget ismerve alakítjuk ki a programokat. Aki pont azt szereti, azt madárlesre visszük. A legáltalánosabb programok a városnézés, a gyógyfürdő-látogatás, Opera, vagy olyan étteremben vacsora, ahol népzene szól, esetleg néptáncbemutatóra kerül sor.
Ez már nagyon régen történt, de egyszer az egyik legrégibb ügyfelünkkel mentem vidékre, aki tényleg olyan gazdag, hogy bármit megtehetne. Hazafelé beugrottunk a nyaralónkba. A kertben akkor érett mindenféle gyümölcs, és neki az volt az óriási élmény, hogy a fáról és bokrokról szedve ehette a friss gyümölcsöt. Máig emlegeti.
A magyar ügyfeleink közül a legtöbben beleszeretnek Japánba. Szintén az adott ember igényeinek megfelelő programot állítunk össze, de általában szumó, teaszertartás vagy onszenlátogatás az, ami mindenkinek tetszik.

• Felsorolna néhányat a sok üzleti kapcsolat közül, amik létrehozásában segítettek?

A 4-es metró tenderei között az Obayashi japán cégnek segítettünk, akik japánként elsőként nyertek el közbeszerzési pályázatot Magyarországon, három állomást is építettek. Emellett olyan dolgokkal is foglalkozunk, amelyek üzletileg majd pár év múlva érnek be: ilyen az, hogy minőségi magyar élelmiszereket viszünk ki kuriózum jelleggel japán piacra. Ilyen például a Nobilis. Bizonyos magyar szoftverek Japánban való értékesítését is megszerveztük, jelenleg nagyhírű cégek tesztelése alatt állnak. 100 millió eurós befektetési alapot hoztunk Magyarországra, melyből 60 millió japán tőke, illetve japán cégeknek segítjük a betelepedését.

• Évente megrendezik a Magyar heteket Japánban. Ennek az ötlete hogyan merült fel, hogyan képzeljük el?

Valóban, tavaly rendeztük meg a 10. alkalommal. Ebből a programból nem terveztünk profitálni, inkább országunk ismertebbé tétele céljából kezdtük el.
Amikor még nagyobb cégek, mint a Magyar Turisztikai Zrt. szponzorálták, igényes művészeket és előadókat is ki tudtunk vinni és megismertetni a japán közönséggel..Ezek a programok nagyon sikeresek voltak, és a szponzorok befektetése csak a sajtómegjelenésekkel 3-5-szörösen megtérült. Sajnos valamiért az utóbbi egy-két évben a nagy támogatók már nem szponzorálják a programot, így összezsugorodott a program, gasztronómiai jellegű lett némi kulturális programmal.

• 2009-ben megkapta a Felkelő Nap Rendje Arany és Ezüst Csillagokkal kitüntetést. Milyen érzés volt a jelölés, illetve a kitüntetés átvétele?

Elmondhatatlan érzés volt. Természetesen nagyon megtisztelő, ugyanakkor ösztönző is, hogy a további tevékenységemmel is kiérdemeljem. Itt szeretném elmondani, a kitüntetés legalább annyira a feleségemnek szól, mint nekem. Mind a nagyköveti tisztség, mind az immár 13 éves cégünk, mind ez a kitüntetés nem lehetne az enyém a feleségem támogatása és munkája nélkül. Óriási része és rengeteg munkája van az eredményeinkben. Természetesen ő is Japán-rajongó.

És amit mindenkitől megkérdezünk:

• Ki a kedvenc japán művésze?

Ohi Toshiaki keramikus.

• Mi a kedvenc japán étele?
  

A szusi.

• Mely hely(eke)t ajánlaná egy Japánba látogató turistának?

Kanazavát és Hida-Takajamát azért, mert ott még tisztábban látszik Japán történelme a történelmi városrészekben, mint Kiotóban. A Nótó-félszigetet azoknak ajánlanám, akik az igazi vidéki életre kiváncsiak. Ott máig annyira ritka a külföldi, hogy reggel a piacon egy nénike a legnagyobb természetességgel beszélt hozzánk japánul, úgy tűnt, eszébe sem jutott aggódni azon, hogy a gaidzsinok talán más nyelven beszélnek.
Végül Okutatesimát ajánlanám. Tatesima egy népszerű síelőhely a Japán Alpokban. Okutatesimát úgy képzeljük el, hogy van egy szurdok, a hegyről zúg le a folyó, és a hegyoldalban három rjokan kapaszkodik. Ősszel, momidzsi idején páratlan látvány a két egymásra meredő, mindenféle színben pompázó hegyoldal.

• Ha legközelebb magánemberként Japánba megy, hova szeretne elmenni, illetve mit szeretne csinálni?

Már megvan a terv: eddig Japán 47 megyéjéből csak öt maradt ki, ebből négy Sikokun van, úgyhogy egyértelműen Sikokura szeretnék eljutni.
 
Köszönjük a beszélgetést!